Rólunk

A Hősök Tere Alapítvány elődje, a Hősök Tere Kezdeményezés 2013-ban néhány magánszemély összefogásából indult, akik eldöntötték, hogy tenni akarnak a közöny ellen, tenni akarnak azért, hogy Magyarország egy élhetőbb, szolidárisabb társadalommá váljon.  

Az ötletet Philip Zimbardo szociálpszichológus Heroic Imagination Project-je adta, amely 2010-ben indult el az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy a szociálpszichológiai ismereteken alapuló tréningeken, workshopokon oktasson, képezzen átlagos emberekből mindennapi hősöket.

Ennek nyomán alapította meg Magyarországon Orosz Györgyi, Philip Zimbardo és Halácsy Péter a Hősök Tere Kezdeményezést, amely bár egy féléves programsorozatnak indult, de ma már alapítványként működik és munkatársaival, valamint önkénteseivel töretlen lelkesedéssel és lendülettel dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet a közönyre, a társadalmi felelősségre, és hétköznapi hősöket neveljen.

Amit tanítunk

Missziónk, hogy az emberek képesek legyenek és akarjanak tenni, kiállni egymásért, hogy a szolidaritás, együttérzés társadalmi norma legyen. Ám kiállni másokért, segíteni másokon miközben nekünk is annyi bajunk van, nem is olyan egyszerű.

Sokminden akadályozhat meg minket a cselekvésben: a rohanás, a csoportnyomás, a felelősség megoszlása, a bizonytalanság, a félelmeink, a szokásaink, a hiedelmeink, a sztereotípiák, előítéletek, vagy egyszerűen csak nem hisszük el, hogy ha cselekszünk, azzal valósban segítünk, változást érthetünk el. 

Mi abban hiszünk, hogy a hétköznapi hősök olyan hétköznapi emberek, akik tudnak és akarnak cselekedni másokért,  mert elhiszik, hogy hatással vannak  környezetükre és  tudják hogyan győzhetik le azokat a mentális akadályokat, amelyeket a tudatalattink kifogásként használ, amikor helyzet van. 

Pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek tartunk tréningeket, ahol megtanítjuk:
  • hogyan gondolkozz önmagadról, hogy a  fejlődés útjára léphess a growth mindset (fejlődésfókuszú szemlélet) segítségével
  • hogyan tudatosítsd és győzd le a benned rejlő cselekvési gátakat, hogy ne maradj bámászkodó 
  • hogyan szabadulj meg a mélyen megbúvó sztereotípiáktól és előítéletektől, hogy objektíven alkothass véleményt és erre ösztönözz másokat is.

Growth Mindset

Bámészkodó hatás

Sztereotípiák, előítéletek

Alapítóink

_DSC6114

Orosz Györgyi

Közösségépítő, kommunikációs tanácsadó, tréner

Érzékeny vagyok a társadalmi problémákra. Folyamatosan építem a kisközösségeket – szalonokat szervezek. Szívesen segítek mások kommunikációs készségeinek javításában. Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag azzal foglalkozom, hogy lesz valaki hiteles, önazonos és hatékony kommunikátor. Televíziós és újságírói tapasztalatokkal a hátam mögött ezt örömmel teszem civilként is.

Halácsy Péter

Budapest School alapító, Prezi társalapító

A Budapest School alapítója és a  Prezi társalapítója vagyok.  Mérnök vagyok, ha van valami incidens, akkor meg akarom érteni, hogy mi történhetett, ki akarom találni, hogyan javítsunk a rendszeren, hogy ezt a hibát ne kövessük el újra. Én hiszek abban, hogy hatással lehetünk a teljes rendszerre. Nagy társadalmi rendszereket lehet és kell is felülről alakítani, de kellenek alulról jövő kezdeményezések is.

Prof. Philip Zimbardo

Szociálpszichológus

Pszichológus vagyok, a Stanford Egyetem professzora. Nevemet a stanfordi börtönkísérletek kapcsán ismerte meg a világ. Jelenleg – alapítóként és igazgatóként – a Heroic Imagination Project-et  vezetem, egy non-profit szervezetet, amely a hétköznapi hősiesség és hétköznapi hősök elkötelezett támogatója.

Valamint: Bolyky Dániel, Orosz Gábor, Pistyur Veronika, Roszik Linda, Thuróczy Gábor

Kuratóriumunk

Orosz Györgyi

A kuratórium elnöke

Heiszler Gabriella

A SPAR ügyvezetője

Orosz Gábor

Szociálpszichológus

Halácsy Péter

A Budapest School alapítója és vezetője

Tóth Zoltán

Az Euroventures Zrt partnere

Munkatársaink

Misinszki Adrienn

Ügyvezető

adrienn.misinszki@hosoktere.org

 

Fejes-Martinez Krisztina

Tréner, tréning csoport vezető

krisztina.fejes.martinez@hosoktere.org

Zuberecz Dóra

Tréner munkatárs
dora.zuberecz@hosoktere.org

Prohászka Szandra

Tréner munkatárs
szandra.prohaszka@hosoktere.org
 

Deme Felícia

Kommunikációs és adományszervező munkatárs
felicia.deme@hosoktere.org
Hálásak vagyunk!

Önkénteseink

A szervezetünk minden területén számítunk önkéntes társakra. Azaz önkéntesek tartanak trénigeket, workshopokat, szeveznek online és offline kampányokat, (pl. a 30 napos kihívást), kommunikálnak a social médiában, iskolákban tartanak előadásokat, egyetemeken oktatják a hétköznapi hősiességet, szerveznek támogatókat, tartják a kapcsolatot a vállalatokkal, forgatnak filmeket, bonyolítják a pénzügyi dolgainkat, jogi tanácsot adnak, cikkeket és tananyagokat fordítanak, fejlesztik a szervezetünket, csapatot építenek, felvételiztetik az új önkénteseket, mérik a hatásunkat, mentorálják egymást és a rendezvényeinken is feladatokat vállalnak.

Legyél te is önkéntesünk! Hogyan?

Egyre több a feladatunk, ezért folyamatosan várjuk az új érdeklődőket, jelentkezz te is hozzánk önkéntesnek!

Jelenlegi és volt önkénteseink az élet legkülönbözőbb területéről érkeztek: vannak köztük marketing- és kommunikációs szakemberek, trénerek, HR-esek, filmesek, pénzügyi és jogi szakértők, diákok, pedagógusok, és még sorolhatnánk.

Van kedved csatlakozni? Jelentkezz hozzánk és beszéljünk róla, találjuk meg együtt a helyed nálunk!

Kapcsolat

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Kérdésed van?