A Bátor Táborral indított közös tréningünk célja, hogy a tanárok tudatos hozzáállását és pozitív kommunikációját fejlesszük. A tréning hozzájárul, hogy a meglévő erőforrásaikat és eszközeiket felfedezzék és tudatosítsák, így elősegítve és erősítve a jó hangulatú együttműködést és eredményességet (az iskolai élet minden szereplője között) nem csak rövid, hanem hosszú távon is.
Mert azt gondoljuk, hogy a gyerekek életének egyik kulcsszereplője a tanár. Hatással van a motivációjukra, önértékelésükre, eredményességükre. Az oktatási feladatok mellett egyre nagyobb jelentősége van a pedagógusok nevelőmunkájának is. Közösen fejlesztett tréningünkön ehhez szeretnénk hozzájárulni a pedagógusok soft skilljeinek erősítésével.
A Bátor Tábor és a Hősök Tere hitvallása, értékrendje számos pontban egyezik; alkalmazott módszereink összecsengenek és kiegészítik, erősítik egymást. Ezért gondoljuk úgy, hogy ezzel a közösen létrehozott tréninggel a lehető legtöbbet adhatjuk annak érdekében, hogy az iskola tanárnak és diáknak egyaránt egy olyan kellemes közeg lehessen, amelyben könnyű és örömteli az együttműködés, és ahol mindenki jól érezheti magát a bőrében.
Ahhoz, hogy a célunkat elérjük, az üzenetünk eljusson a diákokhoz, szintén kulcsszerepe van a tanároknak.
Mert a kép veletek lesz teljes!
Kik jelentkezhetnek?
Várjuk pedagógus közösségek jelentkezését, akik szeretnének fejlődni és nagyobb önismeretre szert tenni.
A foglalkozást ideálisan 12-16 fő számára ajánljunk.
A következő elérhető időpont várhatóan 2023 tavaszán lesz, de addig is jelentkezz, hogy felvehessük veled a kapcsolatot, amint újra nyílik a jelentkezési lehetőség!