Pedagógus vagy, és úgy érzed, nem hallgatnak meg? Szükséged lenne egy kis támogatásra? Jól jönne egy másik nézőpont, hogy onnan is ránézz a helyzetedre? Mi meghallunk és segítünk.
A Hősök Tere Alapítványnál mi abban hiszünk, hogy a pedagógusok munkája, példamutatása nagy hatással van a felnövekvő generáció pozitív szemléletének és felelős hozzáállásának alakulására. Fontos a tárgyi tudás, ugyanakkor az is fontos, hogy a gyerekeink bízzanak magukban, erőfeszítéseket tegyenek a céljaik elérése érdekében, odafigyeljenek másokra, és
segítsenek, amikor arra van szükség.
Mi a Hősök Terével elkötelezetten dolgozunk azon, hogy a tanárok önbecsülése és társadalmi megbecsülése növekedjen. Bár fizetésemelést vagy oktatási reformot nem ígérhetünk, de segíthetünk, hogy választ kapj a belső kérdéseidre, és újra megtaláld a belső hajtóerőt, amely a tanári pályára hozott.
Ezért kínálunk most nektek, tanároknak ötalkalmas ingyenes egyéni vagy csoportos coaching lehetőséget a Flow Alapítvány szakembereivel közösen.
Ne gondolj semmi bonyolultra! Egy beszélgetés-sorozatról van szó, ahol nem tanácsokkal látunk el, nem mondjuk meg, mit csinálj és hogyan csináld, hanem abban támogatunk, hogy megtaláld a saját megoldásaidat. Segítünk, hogy újra rátalálj arra, ami elindított ezen a pályán, és ami miatt még mindig érdemes ott maradnod.
Célunk, hogy a lelki terheiden csökkentsünk, és lehetőséget adjunk arra, hogy átkeretezd a hétköznapjaidat. Képes legyél észrevenni a munkádba fektetett erőfeszítés és tudás értékét, hogy tudatosítsd magadban az erőforrásaidat, és tudj összpontosítani a saját lehetőségeidre.
Olvasd át a szakemberek (coachok, pszichológusok,
mentálhigiénés szakemberek) bemutatkozását, majd jelentkezz a számodra szimpatikus segítőhöz. Ezután már ti egyeztettek (személyes vagy online) időpontot, és kezdődhet is a beszélgetés! Választhatsz egyéni coachingot, ahol a coach figyelme csak rád irányul, de ha inkább csoportban beszélgetnél, arra is van lehetőséged. Ebben az esetben a kollégáiddal együtt beszélhetitek meg a jelenlegi helyzetet, és a coach támogatásával dolgozhattok a megoldásokon.
A programot a Hősök Tere Alapítvány, a Flow Alapítvány és az International Coaching Federation szakemberei biztosítják.
Ha önkéntes coachként csatlakoznál a programhoz, kérjük, írj a dora.koch-zuberecz@hosoktere.org email címre!
Töltsd ki az alábbi formot, és a választott coach néhány napon belül felveszi veled a kapcsolatot.
A jelentkezéssel elfogadod Adatkezelési nyilatkozatunkat.
Sajnos ennél a coachnál már nincs elérhető időpont. Kérlek, válassz másik szakembert!